A ZKK közlekedészöldítés terén végzett tevékenysége a Nemzeti Hidrogén Stratégiának a teherforgalom zöldítésére vonatkozó egyik kiemelt programjához, az úgynevezett Zöld Kamion Program előkészítéséhez kapcsolódik.

A hazai üvegházhatású gázkibocsátás (ÜHG) negyedét a közlekedési energiafelhasználás adja, aminek több mint 90%-át a közúti közlekedésből származik. Ezen belül a legnagyobb kibocsátó szegmens a nehézgépjármű közlekedés, amely az ÜHG kibocsátás mellett komoly zajszennyezéssel és helyi légszennyezéssel jár.

A Zöld Kamion Program koncepció hátterét a Magyarországon (is) áthaladó európai TEN-T közlekedési folyosók nehézgépjármű forgalmának részben elektromos és hidrogén technológiára, részben pedig az LNG-üzemű kamionok elterjedésében rejlő, rövidebb távon is elérhető közlekedés-zöldítési lehetőség adja.

A projekt részeként megvizsgáltuk az elektromos-, LNG- és a hidrogén-meghajtású nehézgépjárművek vásárlását és üzemeltetését elősegítő gazdasági ösztönzőkben (útdíjrendszer, jövedéki adózás) lehetőségeit és a különböző technológiai/infrastrukturális feltételeket. Egyúttal felmértük, hogy a projekt milyen gazdaságfejlesztési lehetőségeket teremtene a hazai bázisú bio LNG- és hidrogén-ellátási lánc kiépítésére a magyar járműiparban. Ezenkívül feltártuk a kapcsolódó közlekedési célú hazai K+F+I lehetőségeket is.

ZKK Emobilitási Piacfejlesztési Fórumsorozat – közös gondolkodás a jövő mobilitásáról

2025 őszén a ZKK elindította Emobilitási Piacfejlesztési Fórumsorozatát, amelynek célja az volt, hogy szakmai párbeszédet teremtsen az elektromobilitás előtt álló legfontosabb kihívásokról és lehetőségekről. A kezdeményezés az Energiaügyi Minisztérium által koordinált Emobilitás Iparági Munkacsoport szakmai támogatásával valósult meg.

A fórumsorozat három alkalma során a szabályozói és piaci szereplők közösen keresték a megoldásokat. A rendezvényeken az Energiaügyi Minisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal képviselői mellett jelen voltak az emobilitási szolgáltatók, töltőpont-üzemeltetők, valamint az elosztóhálózati engedélyesek is. A széleskörű részvétel lehetővé tette, hogy a különböző nézőpontok és tapasztalatok érdemi párbeszédet generáljanak.

A fórumalkalmak témái

  1. fórum – A publikus töltés rendszerbaráttá tétele
    Az első alkalom középpontjában az állt, hogy miként tehető a nyilvános töltési infrastruktúra jobban illeszkedővé a villamosenergia-rendszer működéséhez. A résztvevők áttekintették a jelenlegi akadályokat, és javaslatokat fogalmaztak meg a rugalmasabb, rendszerbarát működés érdekében.
  2. fórum – A Zöldtöltés-igazolási Rendszer (ZÖTIR)
    A második fórumon a ZÖTIR koncepciója került fókuszba. A résztvevők megvitatták a rendszer célját, működési kereteit, valamint azokat a kérdéses pontokat, amelyek tisztázása elengedhetetlen a sikeres bevezetéshez.
  3. fórum – Hálózati csatlakozás és infrastruktúrafejlesztés
    A harmadik alkalom a töltési infrastruktúra bővítésének hálózati vonatkozásaira koncentrált.

A három fórum során összegyűjtött szakmai tapasztalatok és javaslatok alapján a ZKK átfogó policy papert készített. A dokumentum célja, hogy rendszerezze a felmerült kérdéseket, és konkrét szakpolitikai ajánlásokat fogalmazzon meg az elektromobilitási piac fejlesztése érdekében.

Zöld Kamion Tanulmány

Az elkészült Zöld Kamion Program tanulmányt zártkörű workshopon mutatta be a Trenecon Kft. képviseletében Balogh Zsuzsanna 2022. október 28-án. A workshopon minisztériumi háttérintézmény, logisztikai vállalatok, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség képviselői, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem néhány oktatója vett részt.

A workshop nyilvános előadása:

Zöld Kamion Program bemutató

Loading...